Babérkoszorús sisakot szerettek volna Orbánnak adni születésnapjára a tiltakozó diákok
Továbbra is sátoroznak a köztársasági elnök hivatala előtt, hogy ha beterjesztik a pedagógusok új jogállásáról szóló törvényt, akkor azt ne írja alá.
Továbbra is sátoroznak a köztársasági elnök hivatala előtt, hogy ha beterjesztik a pedagógusok új jogállásáról szóló törvényt, akkor azt ne írja alá.
A hét oktatási kérdésből álló országos népszavazási kezdeményezést már be is nyújtották a Nemzeti Választási Irodának (NVI). Többek között a státusztörvénnyel, Pintér Sándor, belügyminiszter leváltásával és a sztrájkjoggal kapcsolatos kérdésekről szeretnének szavazást.
Kossuth téri tüntetést szerveztek a pedagógussztrájk első napján, borsot törtek Áder János orra alá, rendszeresen ott vannak a tanárok demonstrációin. A Diákok a Tanárokért nevű csoport a semmiből tűnt fel március közepén, de tagjai azt mondják, addig nem hagyják abba az akciózást, amíg a kormány nem teljesíti az oktatásban dolgozók követeléseit, az elhibázott oktatáspolitikai döntéseknek ugyanis hosszú távon a diákok isszák meg a levét. De kik ők, és hogyan tudtak néhány hét alatt több ezer középiskolást a tanárok mellé állítani? Ismerjétek meg Mihalics Lilit.
Sok iskolában hagyomány, hogy a diákok decemberben megajándékozzák egymást. Míg egyes osztályokban jelképes összegből szervezik az ünneplést, máshol akár 5–6000 forintos ajándékokra is számítanak. A növekvő anyagi különbségek miatt azonban egyre több család számára okoz feszültséget az ünnepi készülődés, és vannak gyerekek, akik az anyagiak miatt mindezekből kimaradnak.